Simon Miklós

1937-ben született Szegeden. A festőművész a  ’70-es években kezdte a zománcozást, Zebegényben.

A Mestertanoda Alapítvány és a Szegedi Szépmíves Céh egyik alapítója.
2004. Berki Viola-díj, 2006. Szeged Város Alkotói díj.

„A világ határozott síkokkal való körülhatárolása mindvégig tudatos szándéka marad. Rendteremtő akarat sütött ki a geometrikus kontúrok közül előlobbanó mély tüzű színekből az „Udvarban” és az „Új híd” című képein, melyekkel nemzetközi sikert aratott egy párizsi kiállításon. Képein eggyémarkoló, summázó szerkesztésmód gondolati elmélyültséggel, különös hangulatú, az ikonfestészet áhítatát idéző átszellemültséggel ötvöződik.”

(Dér Endre: Párbeszéd a művészetről, Művészet, 1967.)

„Németországi méltatások szerint az „érzelmek gyengédségét” közvetíti és a kompozíciókra az erőteljes expresszív színek jellemzők. A XX. századi stílusirányzatok nagy hatással voltak a festőre- Rounaul vagy Kokoschka és Egry József művészete. Olajfestményein, olajpasztelljein, akvarelljein és tűzzománcain a fény meghatározó erővel hat.
Ars poeticája: „ A fény számomra festői problémát jelent, mert átszövi életünket, a mindenséget. A fény: az élet, tiszta forrás, amelyhez visszamehetünk sütkérezni, megfürödni benne. Az alkotás és a fény szükséges ahhoz, hogy életünk gazdagabbá, emberségesebbé váljon.”

(Nyilas Péter: „A fény tiszta forrás…” Délmagyarország, 1998. 05. 09.)

Tűzzománcain transzcendens és általános emberi érzéseit, gondolatait fejezi ki. A zománcművészet minden ágát műveli. Leginkább téri igényű, nagyméretű tűzzománc faliképei fejezik ki korunk és történelmünk legfontosabb összefüggéseit.

Tapei tuzzomanc fuzet_Simon

This post is also available in: angol, német